Művésztanáraink

2004-ben érettségiztem Zalaegerszegen a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

További – szakirányú – végzettségeim:
– 2006: Dekoratőr és kirakatrendező (Munkácsy – Ady Dekoratőr Iskola, Zalaegerszeg)
– 2010: Rajz–Vizuális Kommunikáció (Kaposvári Egyetem)

Tanári munkámat az Overtones Alapfokú Művészeti Iskolában kezdtem 2013-ban. A tanítás mellett – levelezőn – alkalmazott grafikát tanulok.

Németh Csongor

Képző- és iparművészet

Zenei tanulmányaimat Szombathelyen kezdtem, a Zeneművészeti Szakközépiskolában, ahol zongora szakon érettségiztem. Ezután Szombathelyen végeztem a Berzsenyi Dániel tanári karon, ének-zene szakon. Itt kiváló tanáraim voltak, pl. Horváth Rezső, az Erkel Kórus örökös karnagya, Károlyi Pál, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Húsz éve foglalkozom tanítással, tíz évig voltam a Lavotta Kamarazenekar szólóénekese, akikkel verbunkos zenét játszottunk. Együtt koncerteztünk Rolla Jánossal, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmesterével, melyet videó felvétel is őriz az utókornak. Az a szép a zenélésben, hogy akik szeretik a zenét, még ha keveset is találkoznak, valami különös módon értik és érzik egymást és örömöt teremtenek hallgatóiknak ezen a csodálatos nyelven, a zene nyelvén. Hat évig foglalkoztam kórusvezetéssel, hét évig zongora és magánének oktatással, vezettem fiúkórust, női kart, színházi előadásokat rendeztem tanítványaimmal. Bármelyik részét tanítottam a zenének, mindig nagy szívvel és kitartással tettem. Több tanítványom zenei pályára lépett. Kórusaimnak és a Lavotta Kamarazenekarnak is rendszeres vendége vagyok. Úgy gondolom, csak azt adhatjuk át másoknak, amit értünk és szeretünk. A zene nemcsak egy hangszer, nemcsak egy kórus éneke, nem csak elmélet, a zene egy nagy egész, melyet megismerni öröm és boldogság. A zene a lélekből ered és lélekig hatol.

Ahogy a „Valahol Európában” című musicalben énekelik: „Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel, a zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!
Mert a jó, a rossz csak szó, olyan, ami sokszor változó,de egy ismerős hang, az megmarad, máris érzed, hogy védve vagy,
a dal egy biztos hely!”

Várom új növendékeimet, hogy megismerjük a hangszer és a zene rejtett kincseit. Induljon a kincskeresés!

Polster Ildikó Mária

zongora-szintetizátor (keyboard)

1983-ban diplomáztam Debrecenben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán fafúvós- és szolfézstanárként. 2013-ban a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán Master diplomát, 2016-ban pedig pedagógus II minősítést kaptam. Zenetanításom során a tehetséggondozás mellett hangsúlyt fektetek, a ”zene legyen mindenkié” (Kodály) elv gyakorlati megvalósítására. Ezért az esetleg hátrányos helyzetű, vagy nehézségekkel küzdő gyermekek fokozott segítését is nagyon fontosnak tartom. A zenélés öröméhez juttatás mellett a hangszeres játék, a zene segítségével, a zene transzfer hatásának is köszönhetően, hatékonyan fejlesztem növendékeimet.

A tanításomban kiemelt szerep jut a társas zenélésnek. Tanítványaim már a hangszertanulás elejétől kezdve folyamatosan megélhetik a kamaramuzsikálás élményét, egy magasabb szint elérése után pedig fúvószenekarban, zenei együttesekben is muzsikálhatnak. Több évtizedes, lelkiismeretes zenetanári munkám során sok növendékem került zenei pályára, számtalan versenyeredménnyel is büszkélkedhetek. Pedagógiai munkám mellett magam is aktívan muzsikálok, különböző kamara, illetve zenekari produkciókban lépek fel rendszeresen. A sok éve, rendszeresen megrendezésre kerülő zeneiskolai nyári fúvóstábor egyik fő szervezője és megvalósítója vagyok. Az Overtones Alapfokú Művészeti Iskola zenei tagozatának munkájában 2016 szeptemberétől veszek részt fafúvós tanárként.

Bodnár Sándorné

furulya, fuvola, klarinét

Zenei tanulmányaimat magánúton, majd a gimnáziumi érettségi után a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam. Diplomámat – gitártanár, kamaraművész – a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában szereztem. Kiváló tanáraim voltak, mind nagyszerű művészek és remek emberek. Huszonhét éve tanítok. A tanítás mellett játszottam és játszom alkalmi és állandó formációkban.

A klasszikus zene mellett jazz, flamenco és indiai zenét. Több színházi előadásban is közreműködtem – zenészként – a zalaegerszegi, illetve a veszprémi színházban. A tanításban – a szakmai tudás mellett – nagyon fontosnak tartom a tanár személyiségét. Emberi és művészi értelemben is példát kell mutatnia, ösztönöznie kell növendékeit. A derű és a humor sem hiányozhat az órákról. A néha szigorú következetesség, ami lehet, hogy maximalizmusnak tűnik, az arra rátermetteket a zenész pályára készíti fel. Örülök, hogy ma is több tanítványom van, aki ezt a pályát választotta. A régebbiek között van aktív muzsikus, de zenetanár is. Persze nem mindenkiből lesz profi zenész, de nem is ez a cél. Az igényes zenét viszont érdemes hallgatóként és előadóként is megismerni, akármilyen szinten is – egyedülálló kaland!

Egy jó tanárnak tudnia kell közösséget építeni is. Ez szorosan hozzátatozik a tanári munkához. Fontosnak tartom a kamarazenét, az együtt muzsikálást: megfelelő irányban fejleszti az önismeretet, és a türelmet mások iránt.

Fülöp Szabolcs

Gitártanár, igazgatóhelyettes

Overtones Művészeti Iskola Marcali – Talentum Ház

Cím: 8700 Marcali, Szegedi u. 14.

Tel:  06/30-994-2355 ill. 06/70 931 97 23

Share This